A szeretet nem ismer határokat!

Néhány héttel ezelőtt adtunk hírt honlapunkon arról, hogy egyesületünk HIV-prevenciós klubfoglalkozásokat szervez a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A klubfoglalkozás résztvevői az ismeretterjesztő és szakmai előadások közben kreatív műhelyfoglalkozásokon is részt vesznek. A műhelyfoglalkozás jó alkalmat teremt arra, hogy feledtesse a résztvevőkkel azt, hogy zárt intézményben vannak, kedvező hatással van embertársi és baráti kapcsolataikra a falakon belül. A kreatív műhely apropója a közelgő karácsony, így a rendelkezésünkre álló alapanyagokból karácsonyi díszeket készítenek az elítéltek, s akinek intézményi helyzete megengedi, magával is viheti ezt oda, ahová más nem léphet be. A díszek készítése aladt könnyen megy a beszélgetés az eddigi klubfoglalkozási élményeikről, szabadon fogalmazhatják meg kérdéseiket, véleményüket az egyesületünk programjáról. A kreatív műhely megvalósulását nagyban segítette a BV Intézeten túl az, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja programsorozatunkat.

Elérhetőség

Asztalos Attila - 06203658767

Facebook

Vezetőség

Stankóczi László
elnök
elnökségi tag

Az egyesület vezetője vagyok a megalakulástól, feladatom a szakmai feladatok irányítása, az egyesülettel járó kötelezettségek ellátása, egy személyi képviselete, programok szervezése és operatív munka. 

 


Asztalos Attila
alelnök
elnökségi tag

Az egyesület alelnöki tisztségét töltöm be megalakulástól. A gazdasági vezetést végzem, részt veszek az operatív munkában, teljes körű szervezésben. Az egyesület Közösségi és Szolgáltató Házának vezetője vagyok. 

 


Bányász Mihályné
titkár
elnökségi tag

Több éve vagyok az egyesület tagja. A titkári tisztség számomra új kihívás az egyesületben, de bízom abban, hogy más szervezeti tapasztalataimnak köszönhetően és a szervező, rendező készségemet kamatoztatva az egyesület profitálhat ambícióimat felhasználva.

 

Kopjáry Istvánné
Felügyelő Bizottság elnöke

A versenyszférában dolgozom lassan 30 éve. Az összegyűlt tapasztalatom, tudásom a non-profit szférában is kamatoztatható, a Felügyelő Bizottság elnöki tisztségét töltöm be. Imádom a társaságot, a jó hangulatot, az értelmes időtöltést, s magam is kezdeményezem az ilyen típusú eseményeket.

 

Kozák Sándorné
Felügyelő Bizottsági tag

Emberközpontúságom valószínűleg abból fakad, hogy több éve egészségügyi területen dolgozom, érzékeny, beteg emberekkel foglalkozom. Ezért jól érzem magam ebben az egyesületben, ami ugyancsak a humánumra épít, s tudásomat a Felügyelő Bizottságban kamatoztatom.

 


Bányász Éva
Felügyelő Bizottsági tag
jelnyelvi oktató

Pénzügyi végzettségemmel a Felügyelő Bizottság tagja lettem, de a számok világán kívül a közösség építés és a jelnyelv oktatás alap és középszinten a feladatom. Rendezvény szervezésben és a sportos, mozgásos szabadidős programok szervezéséből veszem ki a részem.

 

Orosz Mihály
elnökségi tag
marketing referens
jelnyelvi oktató

 Feladatom az alap- és középfokú jelnyelv tanfolyamok vezetése. Karban tartom az egyesület külső web kommunikációs felületeit, valamint az egyesület nyomtatott sajtóanyagainak elkészítéséért, arculatáért felelek.

 



Dr. Nagy Péter
egyesület jogásza

 Az egyesület jogsegélyszolgálatát irányítom, segítséget nyújtok minden hozzánk fordulónak, segítem klienseink ügyeit. Előadásokat tartok rendezvényeken, részt veszek az egyesület programjainak szakmai megvalósításában.