Sajtótájékoztató projektünkről

Sajtótájékoztató

Lassan a végéhez közeledik az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesület „Családi drogprevenciós klubfoglalkozások a könyvtárban” című projektje, mely kapcsán június 30-ig szombatonként a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban, illetve külső helyszíneken családi drogprevenciós klubfoglalkozásokra kerül sor - tájékoztatta a Megyei Sajtószolgálatot Stankóczi László, az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesület elnöke.
 
A program összesen 12 klubfoglalkozásból állt, alkalmanként 3 órában. A program tartalmát három egyforma részre osztották, amelyben szisztematikus módon követték egymást az alkohol, dohányzás, kábítószer használat és magatartási addikciók témakörei.
 
Stankóczi László a program céljáról elmondta: - a projekt legfőbb célja, hogy családi rendszert megerősítő és az egészségmagatartást formáló komplex drogprevenciós programokat biztosítsunk klubfoglalkozásokon, amelyek felölelik az általános és speciális ismeretszerzést, a hallottak feldolgozását nagyobb - kisebb csoportokban és egyéni formában egyaránt. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a résztvevőket megtanítsuk arra, hogy hogy is kell a felmerülő problémákat felismerni, majd kezelni, segítséget kérni.
 
A program célcsoportja általában a könyvtárhasználók, egyéb érdeklődők, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nevelőszülő Hálózat tagjai, az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesülettel kapcsolatban lévő természetes személyek, valamint a Sántha Kálmán Mentális Egészségközpont és Szakkórház Addiktológiai Osztályának betegei és családtagjaik.
 
A klubfoglalkozásokon való részvétel végére nemcsak megfelelő információk, hanem átélt élmények birtokában távozhatnak a résztvevők, melyek többirányú problémamegoldást tesznek lehetővé.
 
Forrás: Megyei Sajtószolgálat
 
http://www.retrofm.hu/retro_cikk.php?id=43791
 
 

Elérhetőség

Asztalos Attila - 06203658767

Facebook

Vezetőség

Stankóczi László
elnök
elnökségi tag

Az egyesület vezetője vagyok a megalakulástól, feladatom a szakmai feladatok irányítása, az egyesülettel járó kötelezettségek ellátása, egy személyi képviselete, programok szervezése és operatív munka. 

 


Asztalos Attila
alelnök
elnökségi tag

Az egyesület alelnöki tisztségét töltöm be megalakulástól. A gazdasági vezetést végzem, részt veszek az operatív munkában, teljes körű szervezésben. Az egyesület Közösségi és Szolgáltató Házának vezetője vagyok. 

 


Bányász Mihályné
titkár
elnökségi tag

Több éve vagyok az egyesület tagja. A titkári tisztség számomra új kihívás az egyesületben, de bízom abban, hogy más szervezeti tapasztalataimnak köszönhetően és a szervező, rendező készségemet kamatoztatva az egyesület profitálhat ambícióimat felhasználva.

 

Kopjáry Istvánné
Felügyelő Bizottság elnöke

A versenyszférában dolgozom lassan 30 éve. Az összegyűlt tapasztalatom, tudásom a non-profit szférában is kamatoztatható, a Felügyelő Bizottság elnöki tisztségét töltöm be. Imádom a társaságot, a jó hangulatot, az értelmes időtöltést, s magam is kezdeményezem az ilyen típusú eseményeket.

 

Kozák Sándorné
Felügyelő Bizottsági tag

Emberközpontúságom valószínűleg abból fakad, hogy több éve egészségügyi területen dolgozom, érzékeny, beteg emberekkel foglalkozom. Ezért jól érzem magam ebben az egyesületben, ami ugyancsak a humánumra épít, s tudásomat a Felügyelő Bizottságban kamatoztatom.

 


Bányász Éva
Felügyelő Bizottsági tag
jelnyelvi oktató

Pénzügyi végzettségemmel a Felügyelő Bizottság tagja lettem, de a számok világán kívül a közösség építés és a jelnyelv oktatás alap és középszinten a feladatom. Rendezvény szervezésben és a sportos, mozgásos szabadidős programok szervezéséből veszem ki a részem.

 

Orosz Mihály
elnökségi tag
marketing referens
jelnyelvi oktató

 Feladatom az alap- és középfokú jelnyelv tanfolyamok vezetése. Karban tartom az egyesület külső web kommunikációs felületeit, valamint az egyesület nyomtatott sajtóanyagainak elkészítéséért, arculatáért felelek.

 



Dr. Nagy Péter
egyesület jogásza

 Az egyesület jogsegélyszolgálatát irányítom, segítséget nyújtok minden hozzánk fordulónak, segítem klienseink ügyeit. Előadásokat tartok rendezvényeken, részt veszek az egyesület programjainak szakmai megvalósításában.