Dohányzásra kijelölt hely?

Dohányzásra kijelölt hely?A Könyvtár egyik legfrankóbb helye a harmadik emeleti terasz, ami a klubfoglalkozás helyszínéül szolgáló terem mellett van. A jó idő "kizavart" bennünket a teraszra, s stílusosan a dohányzásra kijelölt hely feliratú tábla mellé telepedtünk le. Figyeltük, hogy kik azok, akik ezt a legjobb helyet ilyen hitvány foglalatosságra használják? A terasz elég nagy ahhoz, hogy csoportfoglalkozást és kosárfonást tartsunk a kreatív műhely keretében. 
Az interaktív beszélgetés a dohányzás témakörét ölelte fel ismét, hiszen nem elég hangsúlyoznunk a dohányzás káros hatásain kívül azt sem, hogy milyen új változások léptek életbe országunkban a dohányzás visszaszorítása érdekében és a nem dohányzók érdekében. Milyen szankciókat kaphat az, aki megszegi a szabályokat, de kitértünk a dohányzás történelmi, történeti szerepére is a modern kor, illetve a civilizált ember viselkedésében. 
 
Amíg a szülők tovább gombolyították a beszélgetés fonalát, addig a kezükbe került a kosárfonáshoz szükséges nád és kosáralap, addig a gyerekek ismét együtt töltötték az időt játékkal, tánccal, de ők is kipróbálták magukat az eddigi ismeretlen elfoglaltság és technika megtanulásával. 
 
További képek facebook oldalunkon  tekinthető meg!  
 
Programunk alatt 2012. június 30-ig minden szombaton szakember segítségével  stressz és feszültségoldó praktikákat, gyakorlatokat tanulhatnak meg, könyv- és filmajánlókat tekinthetnek meg a témával kapcsolatban. 
A szülők ne felejtsék otthon gyermekeiket sem, az egész családra számítunk!
 
Programunk a "Családi drogprevenciós foglalkozások a könyvtárban" címmel megrendezésre kerülő projekt keretében valósul meg, melyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósítunk meg.
 
 

Elérhetőség

Asztalos Attila - 06203658767

Facebook

Vezetőség

Stankóczi László
elnök
elnökségi tag

Az egyesület vezetője vagyok a megalakulástól, feladatom a szakmai feladatok irányítása, az egyesülettel járó kötelezettségek ellátása, egy személyi képviselete, programok szervezése és operatív munka. 

 


Asztalos Attila
alelnök
elnökségi tag

Az egyesület alelnöki tisztségét töltöm be megalakulástól. A gazdasági vezetést végzem, részt veszek az operatív munkában, teljes körű szervezésben. Az egyesület Közösségi és Szolgáltató Házának vezetője vagyok. 

 


Bányász Mihályné
titkár
elnökségi tag

Több éve vagyok az egyesület tagja. A titkári tisztség számomra új kihívás az egyesületben, de bízom abban, hogy más szervezeti tapasztalataimnak köszönhetően és a szervező, rendező készségemet kamatoztatva az egyesület profitálhat ambícióimat felhasználva.

 

Kopjáry Istvánné
Felügyelő Bizottság elnöke

A versenyszférában dolgozom lassan 30 éve. Az összegyűlt tapasztalatom, tudásom a non-profit szférában is kamatoztatható, a Felügyelő Bizottság elnöki tisztségét töltöm be. Imádom a társaságot, a jó hangulatot, az értelmes időtöltést, s magam is kezdeményezem az ilyen típusú eseményeket.

 

Kozák Sándorné
Felügyelő Bizottsági tag

Emberközpontúságom valószínűleg abból fakad, hogy több éve egészségügyi területen dolgozom, érzékeny, beteg emberekkel foglalkozom. Ezért jól érzem magam ebben az egyesületben, ami ugyancsak a humánumra épít, s tudásomat a Felügyelő Bizottságban kamatoztatom.

 


Bányász Éva
Felügyelő Bizottsági tag
jelnyelvi oktató

Pénzügyi végzettségemmel a Felügyelő Bizottság tagja lettem, de a számok világán kívül a közösség építés és a jelnyelv oktatás alap és középszinten a feladatom. Rendezvény szervezésben és a sportos, mozgásos szabadidős programok szervezéséből veszem ki a részem.

 

Orosz Mihály
elnökségi tag
marketing referens
jelnyelvi oktató

 Feladatom az alap- és középfokú jelnyelv tanfolyamok vezetése. Karban tartom az egyesület külső web kommunikációs felületeit, valamint az egyesület nyomtatott sajtóanyagainak elkészítéséért, arculatáért felelek.

 



Dr. Nagy Péter
egyesület jogásza

 Az egyesület jogsegélyszolgálatát irányítom, segítséget nyújtok minden hozzánk fordulónak, segítem klienseink ügyeit. Előadásokat tartok rendezvényeken, részt veszek az egyesület programjainak szakmai megvalósításában.